2010. június 27., vasárnap

Európa népei keljetek fel!


Sajnos egyre aktuálisabbá válik a görög tüntetők felhívása.

Elemezzük ki, hogyan is működik civilizáltnak, demokratikusnak nevezett világunk manapság:

Ha az egyén szintjén vizsgáljuk a dolgokat, rögtön látható, hogy a javak előállításának folyamatában a tág értelemben vett termelésben közvetlenül résztvevő dolgozóknak jut a legkevesebb az előállított termék hasznából. (Ide beleértem a termelést közvetlenül irányító műszaki és egyéb szakemberek munkáját is, mely szintén fontos a termékek előállításának szempontjából, valamint a gazdaság működéséhez szükséges folyamatok lezajlását lebonyolító gazdasági, pénzügyi, számviteli és egyéb nélkülözhetelen területeken dolgozó szakemberek tevékenységét is, és a tanárok, egészségügyiek stb. nélkülözhetelen munkáját.) A következő szint még a termelésben található, az elvileg nélkülözhetelen főosztályvezetők vagy hasonló szintű vezetők: nos vajon az ő tevékenységük érdemben mennyiben befolyásolja egy cég működését, ha az alattuk lévő szinteken állók már elvégezték a munkát? Cégvezető: nos rajta múlhat azért egy-két dolog, föltéve, hogy ért szakmailag ahhoz a területhez, amelyben a cége mozog. Hallom az ellenérveket: egy cégvezetőnek jó menedzsernek kell lennie, a tanácsadói majd beterjesztik eléje a javaslataikat, és ő kiválasztja közülük a legjobbat. Hogyan, ha fogalma sincs az adott szakterület problémáiról, megoldási lehetőségeiről? (Pl. a MÁV is "kiváló" állapotban van, hiszen évek óta a különféle gazdasági területek legjobb menedzserei vezetik, csak éppen egyikük sem látott még vasutat közelről.)

Nézzük vállalati oldalról a kérdést: érdekes, a jövedelmezőséget tekintve itt is a termelő szféra áll a rangsor legalján, pedig ha ők nincsenek, akkor minek a hasznáról is beszélünk? Utána következik a kereskedelem, melyre szükség van, de vajon ennyi lépcsőn keresztül, és ekkora haszonkulccsal? Mindenek tetején pedig a bankok, akik kisujjukat sem mozdítva mindenkinél nagyobb haszonra tesznek szert gátlástalanul!

Bár minden tekintetben van fölöttük is egy szint: a POLITIKA!

Magyar darus

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése