A példa

Ismerek egy embert, akinek az életútja mindig példaként lebegett a szemem előtt.
1925-ben született szegény család legidősebb fiú tagjaként, így hiába próbálta a falu tanítója rábeszélni a szüleit, hogy taníttassák, mert vág az esze, mint a borotva, neki a család megélhetését biztosítandó, dolgoznia kellett. Bekerült a vasúthoz, mint pályamunkás, és ez bizony nagy szó volt akkoriban és szerencse is, mert a háborús katonai szolgálat alól felmentették vasutassága okán. A háború után neki az új világ sok jót ígért és hozott, és ezért belépett a kommunista pártba, mert szegény család sarjaként ez a rendszer csillantotta meg számára a kitörés lehetőségét eddigi életéből. Mivel Ő valóban hitt abban, hogy egymásért is kell dolgozni, le kell mondani a másik ember javára időként bizonyos dolgokról, anyagi javakról, ezért Ő így tett egész életében. (Nem is lett autója, nyaralója, saját luxuslakása, a vasúti szolgálati lakását tudta megvenni a 90-es évek elején, amikor az állam menekülvén az elhanyagolt bérlakások várható magas felújítási költségei elől nagylelkűen felajánlotta megvételre azokat a benne élőknek, igaz, alacsony áron.) Példaemberünk tehát a mozgalmi munkában is nagy aktivitással vett részt, bízván abban, hogy embertársaival is meg tudja értetni a rendszer lényegét, és valóban a nagy többséget képviselő munkások, parasztok, átlag értelmiségiek és a társadalom jó működéséhez szükséges sok egyéb területén tevékenykedő átlagemberek élete válik jóvá végre ebben a világban.
Bármennyire hihetetlennek tűnik, de mégis voltak néhányan kommunisták, akik az életüket a nép jobb boldogulása érdekének áldozták fel.
Mint azt mindannyian tudjuk, harcuk eredménytelen maradt. Az emberi faj egyik jellemző tulajdonsága az önzőség, a magántulajdonra való törekvés. Egy ilyen tulajdonságokkal rendelkező faj alkalmatlan arra, hogy lemondjon a saját hátrányára valamiről a másik javára, hogy akár csak egy picivel is, de annak is jobb legyen. Sőt, inkább átgázol bárkin, hogy még többje lehessen.
Higgyék el embertársaim, hogy példaemberünket ez nem zavarja, ha újra kezdhetné az életét, akkor is így élné le azt. Ha szükséges lenne, újra munka mellett tanulna, mert tisztán látja, hogy a családja eltartása mellett a tudásra mekkora szükség van, ha az ember a lehető legtöbbet szeretné tenni az általa szeretett családtagok életének jobbá tétele mellett a társadalom többi tagja életkörülményeinek javítása érdekében is.
Tudom, hogy az általam leírtak egy utópisztikus képet festenek le, de én is ezekben az eszmékben hiszek, függetlenül attól, hogy sok pofont kaptam az élettől az elveim miatt, és nekem sincs semmi magánvagyonom az öreg munkagépemen kívül, melynek segítségével saját kétkezi munkámmal próbálom megkeresni az élet fenntartásához szükséges dolgokra valót, csak sajnos sokszor nem találom.
Az útról viszont letérni nem akarok, mert ott a szemem előtt a példa: Édesapám!

Magyar Darus