Mivel ma már harmadszor léptem kiköpött rágógumiba, előjöttek belőlem azok az érzések és gondolatok, amikre nem feltétlen büszke az ember. Az utóbbi időben egyre gyakrabban teszem fel a kérdést magamnak, miért is vagyok büszke a magyarságomra. Szerencsére idővel azért megtalálom rá a választ, és belenyugszom, hogy a magyar attól még, hogy eldobálja a szemetet, kiköpi a rágót, és lehetne sorolni a hasonló negatív dolgokat, tehát a magyar a világ egyik legtehetségesebb, legtalálékonyabb népe. Az érdekes a dologban még , hogy világhírnévre szert tett honfitársaink legtöbbje hazánk határain kívül tette mindezt. Ezen azért érdemes elgondolkodni mindannyiunknak, de talán leginkább azoknak, akik az ország sorsát irányítják!
Szóval attól tartok, hogy pár generációnak fel kell még nőnie ahhoz, igazán kultúr-európainak mondhassuk magunkat. Sajnos ez megint felvet az emberben egy kérdést: a mai szülők valóban úgy nevelik a gyerekeiket, hogy azok már ne dobják el a szemetet? Egyáltalán nevelik a gyerekeket? Az, hogy mindent ráhagyok a gyerekemre, hogy nehogy megbántsam a lelkivilágát, az bizony nem nevelés! Nekünk, szülőknek pontosan az a dolgunk, hogy megmutassuk gyermekeinknek, hogy mi a helyes vagy a helytelen. Nem számít, hogy a gyereknek ez pillanatnyilag kellemetlen, érettebb fejjel belátja majd remélhetőleg, hogy a szülei az életre akarták felkészíteni azzal, hogy megmutatták mit szabad cselekedni és mit nem. Bízom benne, hogy sokan vallják ezeket a nézeteket szülőtársaim közül, természetesen rájuk az iménti gondolatok nem vonatkoznak.
Még egy felvetés merült föl bennem magyar honfitársaimmal kapcsolatban: mondják, hogy társadalmi, erkölcsi felemelkedés csak megfelelő gazdasági környezetben képzelhető el, magyarán akinek korog a gyomra, annak nem a szemetelés a fő gondja. Egyetértek! Csak akkor azt nem értem, hogy a 2000-es évek elején, amikor a Bt-nek végre kicsit több munkája akadt, és szerettem volna bővíteni a munkatársaim létszámát, a vidéki Munkaügyi Központ által kiközvetített kb. 15 munkanélkülin lévő nehézgépkezelő közül miért kezdte úgy mindenki: "főnök, valahogy csinálja már úgy, hogy én nem vagyok alkalmas a munkakörre!" Én akkor nagyon megdöbbentem, mert az adott térség átlagfizetésének kb. a dupláját ajánlottam, és még egyéb juttatásokat. Azt a következtetést voltam kénytelen levonni: a pénz az jó lenne, de dolgozni érte? Inkább ülök otthon, igaz kevesebbért, de kényelemben!
Tehát valóban sürgősen változtatni kell a segélyezési rendszeren, az embereket érdekeltté kell tenni abban, hogy keressék a munkát, és ne a segélyt válasszák. Meg kell érteni, hogy pl. az irigyelt Egyesült Államokban az emberek hajlandóak akár lakhelyet is változtatni, hogy munkájuk legyen.
Magyar darus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése