
Ma (2011.05.22) a Duna tv-én vetítették az 1939-ben készült "Két lány az uccán" (nem tévesztettem el az uccán-t) magyar filmet. Az egyik jelenetben egy ház építésén a főpallér (munkavezető) kiabál az emberekkel: -Nem azért jöttünk be dupla pénzért túlórázni, hogy lazsáljanak!-
Ehhez képest ma Magyarországon az Orbán-kormány a vállalkozások bürokratikus terheinek csökkentése címén (sicc!) a többek között a következő javaslatakot terjeszti az országgyűlés elé:
-bérpótlék (éjszakai, hétvégi, túlóra) csökkentése, megszüntetése
-végkielégítések és a felmondási idő csökkentése
-fizetett szabadság csökkentése
-a szabadság kiadásának harmonizálása a munkaadó igényeivel (azaz méginkább kénye-kedve szerint dönthet a szabadság kiadásáról)
-folyamatos üzemű vállalatoknál 5,5 napos munkahét lehetővé tétele (kevesebb munkaidőre kell fizetni az amúgy is csökkentett mértékű túlórapótlékot)
-munkaidő-beosztás szabályainak egyszerűsítése (azaz még később kell közölnie a munkáltatónak a dolgozóval a túlmunka elrendelését, és méginkább összevonhatja a munkaidőt, amit később majd csökkentett munkaidővel ellensúlyozhat túlóra-pótlék fizetése helyett)
-munkakör betöltéséhez szükséges követelményi szint leszállítása (azaz pl. ne a szakmunkás minimálbér előírása szerint kelljen megállapítani az adot munkakörre vonatkozó alsó fizetési szintet)
Nem hiszem, hogy ehhez szükséges kommentárt fűzni.
Magyar darus

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése